Hétvégi céges rendezvénnyel zárult a 2023-as év

Hétvégi céges rendezvénnyel zárult a 2023-as év

Tartalom

"A munkahely a második otthonunk.“

A 4S-2000 Kft. első alkalommal nem hétköznap rendezte meg a hagyományos karácsonyi rendezvényét. A résztvevők számát tekintetében mindenképpen rekord született a szervezők legnagyobb meglepetésére, amihez talán hozzájárult a különleges program is.

A rövid évzáró beszédeket követően kiosztásra kerültek a 2023-as év szakmai díjai. A Molnár Csaba díjat ezúttal a hegesztési műhelyfelelős, Lakatos Béla kapta az oktatás és termelés területén folytatott kiemelkedő munkájáért. A díjat - a 4S-2000 Kft. egy korábbi példamutató kollégája emléke előtt tisztelegve - minden évben az a kolléga kapja, aki nem csak szakmai munkájával, hanem hozzáállásával is kiemelkedik. Az idei évben egy új - az egyik ügyvezető általi kezdeményezésre létrehozott - díj is gazdára talált; az "év felfedezettje" Szóljánik Richárd lett. A rendezvényen az elmúlt 12 hónapban nyugdíjba vonult kollégák munkáját ajándékkal ismerte el a cég. Mintegy öt kolléga érte el az öregségi nyugdíj korhatárát, ezek közül páran továbbra is a cég kötelékében dolgoznak.

Egy különleges eseményre is sor került az este folyamán. Egy 250/1200-as teleszkóppal bárki megcsodálhatta a Hold krátereit, a Jupiter sávjait és azok holdjait. Mindeközben a cég ebédlőjében folyt a karácsonyi ügyességi vetélkedő, ahol Rácz József, Vojtkó Csaba és Zámbó Dániel kaptak jutalombort. Az est fénypontjaként pedig a vállalat klubhelyiségét avathatta fel a kemény mag. 

img_4633.jpg

img_4640.jpg

img_4642.jpg

img_4644.jpg

img_4646.jpg

img_5803.jpg

img_5807.jpg